1. oldal / 8
A filmszemle budapesti vetítéseire 2010. február 2. és 8. között kerül sor a Palace MOM Park és az Uránia Nemzeti Filmszínház termeiben. A vidéki vetítések röviddel a szemle nyitónapját megelőzően Keszthelyen, Gyöngyösön, Veszprémben és Balassagyarmaton zajlanak. A versenyprogram keretében 16 játékfilmet, 33 kisjátékfilmet, 30 dokumentumfilmet és 7 tudományos-ismeretterjesztő filmet mutatnak be. A szemle nyitófilmje Jancsó Miklós: Oda az igazság című alkotása lesz.JEGYELŐVÉTEL JANUÁR 29.-TŐL
VERSENYFILMEK
Nagyjátékfilmek
A sírásó rendezte: Kardos Sándor
„Mióta filmet készítek, bizonyos értelemben zavar, hogy a filmkép túlságosan konkrét, mert technikailag arra törekszik, hogy a mindennapi térérzetet utánozza. Így a történettel beizzítja a fantáziát, majd képekkel lefékezi azt, és nem engedi szárnyalni az embert. Azt mondja például nekem egy film, hogy gondolj Angliai Erzsébetre, mesélek neked egy történetet. Akkor eszembe jut, hogy kopasz volt, milyen ruhákat viselt, szerelme Sir Walter Raleish iránt, az egyéni érzelmek és az ország feletti konfliktusa... Ekkor ismét szól a film szelleme; állítsd már le magad, ne fantáziálj, majd én megmutatom Neked egé-szen pontosan, hogy mi milyen! Mindig vágytam egy eszközre, amely szelleme szerint másképp visel-kedik. Tegyük fel, időben rögzíti a teret. Sosem gondoltam volna, hogy létezik!" (Kardos Sándor)
- 2010. február 7. 17:45 - Palace MOM Park, 1-es terem
- 2010. február 7. 19:30 - Palace MOM Park, 9-es terem
- 2010. február 8. 12:00 - Palace MOM Park, 1-es terem
- 2010. február 8. 21:15 - Uránia Mozi, Díszterem
A vágyakozás napjai rendezte: Pacskovszky József
Egy középkorú házaspár újabb lehetőséget kap a sorstól, hogy balesetben elveszített lányuk helyébe befogadjanak egy ismeretlent, akit házvezetőként alkalmaznak. Anna, a néma lány jelenléte a házban - úgy tŰnik - mindent megváltoztat.
2010. február 7. 15:30 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 7. 18:00 - Palace MOM Park, 4-es terem
2010. február 7. 21:30 - Palace MOM Park, 5-ös terem
2010. február 8. 14:00 - Uránia Mozi, Díszterem
Bibliothéque Pascal rendezte: Hajdu Szabolcs
Mona Paparu egyedül neveli hároméves kislányát. Egy külföldi utazás miatt a gyermeket a nagynénjénél hagyja. A nagynénitől a gyámhatóság elveszi a kislányt. Amikor Mona visszatér, a gyámhatóságon el kell mondania, mivel töltötte külföldön az idejét. A film utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának a története. Mona Paparu beszámolója.
2010. február 6. 21:30 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 7. 12:15 - Palace MOM Park, 5-ös terem
2010. február 7. 16:00 - Uránia Mozi, Díszterem
2010. február 7. 19:15 - Palace MOM Park, 7-es terem
Bunkerember rendezte: Zsigmond Dezső
Árpi egy kis magyar faluban él, a helyi TSZ disznógondozója. A 80-as évek derekán járunk, néhány évvel a csernobili atomkatasztrófa előtt. Hősünk most nősül, felesége a már terhes Anna, szép nagy családi házat remél, mint körülötte minden asszony. Kezdetben nem is gyanakszik, hiszen Árpi szorgalmasan tervez, alapot ás, közben azonban meglehetősen furcsán viselkedik. Végül előáll a tervével: nem családi házat, hanem atombunkert épít. Innentől kezdve fenekestül fel-fordul a világ körülötte. Felesége, gyereke elhagyja, szá-mára pedig csak a bunkerépítés létezik...
2010. február 6. 19:00 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 7. 16:45 - Palace MOM Park, 2-es terem
2010. február 7. 21:15 - Uránia Mozi, Díszterem
2010. február 8. 15:00 - Palace MOM Park, 3-as terem
Csiribiri rendezte: Rózsa János
Halász Judit mûfajt teremtett: magyar költők megzenésített verseit énekli gyerekeknek évtizedek óta, kirobbanó sikerrel. Ezek a felnőttek körében is "slágerré" lett dalok elevenednek meg a filmben, amely a fantázia hatalmáról szól, arról, hogyan lehet csupa szépet és jót varázsolni a szeretet erejével.
2010. február 6. 14:00 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 7. 11:00 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 7. 14:45 - Uránia Mozi, Díszterem
2010. február 7. 16:15 - Palace MOM Park, 4-es terem
Czukor Show rendezte: Dömötör Tamás
Egy fiktív országos televízió kibeszélő-showjába érkezik egy vidéki férfi és "sleppje". A téma: „Ma rendbe hozom a családomat". A társaságot a férfi hat éve nem látott húga hívja össze. El nem mondott érzések, ki nem beszélt fojtások mozgatják a kompániát, csak az alig felnőtt szerető látja aztán tisztán a helyzetet.
2010. február 6. 17:30 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 6. 22:00 - Palace MOM Park, 4-es terem
2010. február 7. 14:30 - Palace MOM Park, 4-es terem
2010. február 8. 12:15 - Uránia Mozi, Díszterem
Halálkeringő rendezte: Köves Krisztián Károly
...és az apák bûnei a fiúkra szállnak, még akkor is, ha azok a fiúk, néha lányok ."
Elza - életveszélyes szerelmi háromszögbe keveredett - drogfüggő, kilenchónapos terhes rendőrnő. Lába alól minden tekintetben kicsúszik a talaj, amikor harmincadik születésnapján váratlanul kétes "segítsége" érkezik, rég nem látott gyûlölt apja, Rusty, a nyomozólegenda személyében. A szép-re tervezett találkozásuk rövid úton klausztrofób kergetőzésbe csap át.
2010. február 3. 17:15 - Uránia Mozi, Díszterem
2010. február 5. 16:00 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 5. 20:00 - Palace MOM Park, 4-es terem
2010. február 6. 12:00 - Palace MOM Park, 4-es terem
Ki/Be Tawaret rendezte: Molnár György
Szerelmi vallomás a budapesti Terézvárosról. Titkos ábrándok, vágyak, szenvedélyek… bűn, nyomozás – csak kicsit másképp. Szerelmi háromszög, sőt sokszög. Egy férfi és egy nő. Jó, két férfi és egy, illetve több nő, és még néhány férfi… Többségük első blikkre nem tűnik komplettnek. Egy középkorú, kettős életű úr, aki nappal egy fürdőben nő--gyógyász, éjjel meg jazz-zenész, s aki már ”KI”- felé ballag az életből, és egy fiatal lány, aki nagyon ”BE” akar menni a sűrűbe. Hol és hogyan találkozik e két ellentétes irányú út?
2010. február 6. 21:00 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 7. 14:30 - Palace MOM Park, 2-es terem
2010. február 7. 22:30 - Palace MOM Park, 8-as terem
2010. február 8. 19:30 - Uránia Mozi, Díszterem
Kolorádó Kid rendezte: Vágvölgyi B. András
1959 nyarán Kreuzer Béla rakodó és szerencsejátékos csuklóján kattan a bilincs. Előzetesbe kerül, először még azt hiszi, a lóversenypályán elkövetett csínytevéséért, ám kiderül, hogy az 1956-os forradalomban való részvételéért tartóztatták le. A nyomozás közben régi barátja köpik rá, aztán az élettársáról is kiderül ugyanez. Már csak egy ember van, a zárkatársa, akiben megbízik. Miközben a vonalas ügyésznő inna a véréből, a Svejk-szerû rendőrnyomozó már letudná az ügyet. Az ügyésznő halált kér, a bíró tizenöt évet ad, amit Kreuzer Béla ki is tölti pontosan. Mikor kijön, már 1974 van, és egy teljesen más világot talál.
2010. február 6. 19:30 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 7. 14:30 - Palace MOM Park, 5-ös terem
2010. február 7. 21:30 - Palace MOM Park, 7-es terem
2010. február 8. 17:45 - Uránia Mozi, Díszterem
Köntörfalak rendezte: Dyga Zsombor
Esztinek találkozója lett volna a parkban, ahova Zoli éppen betért, hogy "lopjon magának" öt percet. Az egész egy nagy félreértés volt, de a lány személyesen akarta tisztázni a fiúval, hogy köztük soha semmire nincs esély.
2010. február 5. 20:30 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 6. 13:30 - Palace MOM Park, 5-ös terem
2010. február 6. 16:30 - Uránia Mozi, Díszterem
2010. február 6. 19:15 - Palace MOM Park, 5-ös terem
Látogatás rendezte: Pejó Róbert
Sonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy eldugott vidéken, közvetlenül a Fertő-tó partján. Húsvét hétvégéjén Thomas bécsi barátai, Heinrich és Éva látogatására készülnek. Az idilli környezetben tervezett hétvégét azonban a környéken eltűnt gyerekekről érkező rémhírek árnyékolják be. A feszült hangulatban a külsőség nem tartható fenn többé, igazán egyikük sem látszik megfelelni annak a képnek, melyet a hétvége kezdetén mutatott magáról. Éva és Heinrich folyamatosan olyan kijelentéseket tesz, mely megingatja Sonja Thomasról kialakított személyes képét.
2010. február 7. 19:45 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 7. 22:00 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 8. 13:45 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 8. 16:00 - Uránia Mozi, Díszterem
Poligamy rendezte: Orosz Dénes
A férfiak minden nővel le akarnak feküdni, aki tetszik nekik. Mi történik, ha ez lehetségessé válik? András és Lilla fiatal pár, öt éve járnak együtt. A férfi forgatókönyvíró, aki megrendelésre tévésorozatokat ír, a nő pedig tanársegéd az egyetemen. Mikor beköltöznek közös lakásukba, úgy tűnik, minden rendben van köztük..., ámbár valami mégis hibádzik. Mintha a lényeg veszett volna ki az együttélésükből. Lilla esküvőt és gyereket akar, András viszont maga sem tudja igazából, hogy mit akar. Lilla egyszer csak bejelenti, hogy terhes, de Andrást felemás érzések kerítik hatalmukba.
2010. február 3. 19:15 - Uránia Mozi, Díszterem
2010. február 7. 22:00 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 8. 11:00 - Palace MOM Park, 4-es terem
2010. február 8. 15:45 - Palace MOM Park, 1-es terem
Presszó 10 év rendezte: Sas Tamás
Egy frissen felújított kávéház, valahol a hatodik kerületben. Törzsvendégei már alig emlékeznek a tíz évvel ezelőtti drámai eseményekre, amikor három barátnő és egy sármos, ámde lelkiismeretlen férfi szerelmi csatározása egy fiatal fiú halálát okozta. A gyilkosság örökre megváltoztatta a lányok életét, barátságuknak is véget vetett, ám úgy tűnik a tanulságok levonása elmaradt. Most, tíz év után, Anna, Bori, Dóra és Gábor újra feltűnnek a presszóban, és arra készülnek, hogy rácáfolva a józan észre, megint belelépjenek abba a bizonyos folyóba...
2010. február 5. 17:00 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 5. 22:00 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 6. 11:45 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 6. 22:00 - Uránia Mozi, Díszterem
2010. február 5. 17:00 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 5. 22:00 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 6. 11:45 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 6. 22:00 - Uránia Mozi, Díszterem
Szélcsend rendezte: Sas Tamás
A film három nő története, akik egy balatoni vitorlásklubból indulnak egy utlsó őszi vitorlázásra, kihasználva a jó időt. Ketten közülük testvérek, a harmadik pedig a fiatalabb lány barátnője. A dolog idillien indul, a tó közepén úgy döntenek, élvezik egy kicsit az őszi Balaton nyugalmát. Napozás közben pezsgőt bontanak. Nagy nevetések közepette asszociációs játékot játszanak, de Anikó, az idősebb nővér egyre kevésbé tudja visszafogni gunyoros és keserű természetét. A játék egyre gonoszabbá válik, és a lepel, ami a valódi viszonyokat és problémákat takarja, időnként fellebben egy-egy dermesztő pillanatra. Szép lassan feltárul előttünk a három lány zavaros kapcsolata, az elhallgatásokból, hazugságokból álló múltjuk. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a tragédia elkerülhetetlen. Ezen a gyönyörű napon mindnyájuk élete kilép eddigi medréből, és visszavonhatatlanul megváltozik.
2010. február 5. 19:30 - Palace MOM Park, 3-as terem
2010. február 5. 22:15 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 6. 18:00 - Palace MOM Park, 4-es terem
2010. február 6. 21:30 - Palace MOM Park, 9-es terem
2010. február 7. 18:00 - Uránia Mozi, Díszterem
Team Building rendezte: Almási Réka
Mennyiben segíti a mindennapokban való eligazodást a manapság oly népszerű, team buildingnek nevezett agymosás? Mennyiben segít megválaszolni életünk alapvető kérdéseit? Mennyire képes egy volt kommunista ország embere elsajátítani a "szép új világ" diktálta értékrendet? Mennyire képes egy Nagy-Britanniából importált tréner meg-érteni az olykor túlságosan is kelet-európai viszonyokat?
2010. február 6. 15:30 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 6. 20:00 - Palace MOM Park, 4-es terem
2010. február 7. 12:30 - Palace MOM Park, 4-es terem
2010. február 7. 19:45 - Uránia Mozi, Díszterem
Vespa rendezte: Groó Diana
A 12 éves Lali kártyán nyer egy csokoládét, amely egy nyerő kupont rejt: a nyeremény egy Vespa motorbicikli. Igen ám, de a motort Budapesten kell átvenni. Lali elindul a beregháti romatelepről a fővárosba, hogy az áhított motor mellett rátaláljon rég nem látott édesapjára is…
2010. február 5. 18:30 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 6. 12:15 - Palace MOM Park, 1-es terem
2010. február 6. 18:00 - Uránia Mozi, Díszterem
2010. február 6. 22:00 - Palace MOM Park, 8-as terem
Kisjátékfilmek
A 3Testőr rendezte: Hegedűs 2 László
A gyűjtő rendezte: Pottyondy Edina
Az úr elköszön rendezte: Nemes Jeles László, Várkonyi Tímea
Az utolsó kép rendezték: Dési András György, Móray Gábor
Barbárok rendezte: Miklauzicˇ Bence,
Cathrine Magánélete rendezte: Breier Ádám
Csak segélyhívás rendezte: Nagy Kovács Lőrincz
Családi kör rendezte: Szirmai Márton
Egyéjszakás rendezte: Lőrincz Nándor
Éjfél rendezte: Kárpáti György Mór
Eldorádó rendezte: Groó Diana
Exitium – A pusztulás hangjai – Ritmusok V. rendezte: Sopsits Árpád
Félálom rendezte: Lichter Péter
Felnőttfilm rendezte: László Péter
Frusztra rendezte: Bagota Béla
Hajónapló rendezte: Nagy Viktor Oszkár
Halotti beszéd rendezte: Szeiler Péter
Hidegzuhany rendezte: Nagypál Orsi
Itt vagyok rendezte: Szimler Bálint
Jancsika és a libuskák rendezték: Igor Buharov, Ivan Buharov, Vasile Croat
Kocsonyaember rendezte: Zánkay Piros
Lena rendezte: Magyarósi Éva
Levegőt venni rendezte: Bodzsár Márk
Május-Június rendezte: Mátyássy Áron
Óra rendezte: Richter Nóra
Otthon rendezte: Lakos Nóra
Paktum rendezte: Nagypál Orsi
Riport rendezte: Nagy Dénes
Showdown rendezte: Szurdi Miklós, Ab Szurdi
Stricik rendezte: Géczy Dávid
Ünnep rendezte: Császi Ádám
Vacsora rendezte: Bálint Dániel
Valakinek a valamije rendezte: Reisz Gábor
Dokumentumfilmek
Fata Morgana rendezte: Cseke Eszter
Bádogváros rendezte: Csáki László
Barlang rendezte: Szederkényi Júlia
Bernadett & Sanju rendezte: Nagy Viktor Oszkár
Drakula árnyéka – A romániai forradalom kitörésének valódi története rendezte: Szőczi Árpád
Élő történelem – Domonkos Miksa rendezte: Fonyó Gergely
Hatszáz év után az első rendezte: Osgyáni Gábor
Házi paradicsom rendezte: Kis Anna
Hitvallók és ügynökök – Az igazság szabaddá tesz benneteket rendezte: Petényi Katalin, Kabay Barna
Hunky Blues – Az Amerika Álom rendezte: Forgács Péter
Idézés rendezte: Gulyás Gyula
Inkubátor rendezte: Pigniczky Réka
Jajgatán rendezte: Sós Mária
Katalizátorok – Ez így el fog tűnni rendezte: Gulyás János
Kelet-nyugati átjáró rendezte: Papp Gábor Zsigmond
Laló – Holló Imre 1944-ben készült rajzaival rendezte: Jávor István
Mátyás, Mátyás rendezte: Felméri Krézsek Cecília
Megsebzett ünnep rendezte: Pesty László
Megtagadva rendezte: Mészáros Antónia
Misike rendezte: Székely Róbert
Mozgóképregény – A Korbuly család XX. százada rendezte: Péterffy András
Muzsikás történet – A Muzsikás Együttes 35 éve rendezte: Tóth Péter Pál
Palimpszeszt rendezte: Domokos János
Pozitív sokk rendezte: Balassa László
Puskás Hungary rendezte: Almási Tamás
Sorsod Borsod rendezte: Nagy István
Szabadulóművészek Budapesten rendezte: Németh Gábor Péter
Születésnapomra rendezte: Török Ágnes, Klausz Péter
Utolsó előadás rendezte: Zámborszki Ákos
Yad Hanna – A kollektív ember rendezték Somogyvári Gergő, László Gergely
Tévéfilmek
A Nibelung-lakópark rendezte: Mundruczó Kornél
A tavasz ébredése rendezte: Horváth Csaba
Aliz és a hét farkas rendezte: Vasvári Emese
Állomás – Kutyából nem lesz szalonna rendezte: Pajer Róbert
Átok rendezte: Mátyássy Áron
És a nyolcadik napon rendezte: Pajer Róbert
István, a király rendezte: Szabó Szilárd, Szikora János
Komoly dolgok rendezte: Szabó Csilla
Májusi zápor rendezte: Esztergályos Károly
Messze Európában rendezte: Végh Zsolt, Stefanovics Angéla
Tudományos filmek
16. zsoltár – Volt egyszer egy színház… rendezte: Lakatos Iván
A Mértékletesség nyomában – A Studiolo rejtélye rendezte: Kútvölgyi Katalin
Bence + a többi jómadár rendezte: Tóth Zsolt Marcell, Molnár Attila Dávid
Egy világfi Szegeden – Szent-Györgyi Albert szegedi éveiről rendezte: Sári Zsuzsa
Ketten egy fészekben rendezte: Pálfi Szabolcs
Magyarország története – Az Aranybullától a tatárdúlásig rendezte: M. Nagy Richárd, Varga Zs. Csaba
Millennium szobrásza rendezte: Gál Anasztázia
Információs filmek
7 perc a Mennyországban rendezte: Omri Givon
A csodák országában rendezte: Dejan Orak
Álom.net rendezte: N. Forgács Gábor
Besa – Az adott szó rendezte: Srdjan Karanovic´
Brooklyn rendezte: Martin Csaba
Előttünk az élet – A világ első mobiltelefonkamerás mozifilmje rendezte: Szilágyi Andor
Elveszett személyek körzete rendezte: Caroline Strubbe
Igazság rendezte: Ali Özgentürk
Így, ahogy vagytok rendezte: Makk Károly
Oda az igazság !!!!!!!!!! rendezte: Jancsó Miklós
Rózsaszín sajt rendezte: Tóth Barnabás
Szép Magyarország rendezte: Nándori József
Utolsó jelentés Annáról rendezte: Mészáros Márta
Varga Katalin balladája rendezte: Peter Strickland
Vera, Verám, Verusa rendezte: Fogarasi Gergely















