Ideál Online Életmódmagazin

Ma 2017. november 23., csütörtök van. Boldog névnapot Kelemen és Klementina nevű olvasóinknak! Holnap Emma napja lesz.

Exkluzív TV2-interjú

Értékelés:
(0 szavazat)

Semmilyen harmadik fél nem áll sem mögöttünk, sem mellettünk – állítja a Simon Zsolt–Yvonne Dederick páros, akik decembertől a TV2 új tulajdonosai, és akik a tranzakció óta most először a Marketing&Mediának beszéltek az adásvétel részleteiről. Kiemelve, hogy a vételárat az eladó által nyújtott hitelből tudják kifizetni, hogy távozik a programigazgató, de létszámleépítést nem terveznek, a csatorna kiegyensúlyozottságára pedig térjünk majd vissza egy év múlva.

 
– Sokféle pletykát lehetett hallani arról, hogy kik állnak a TV2 újdonsült tulajdonosai mögött. Legtöbben a jobboldalhoz köthető nagyvállalkozókat emlegetnek. Kik állnak valójában a TV2 tulajdonosai mögött?

Simon Zsolt: – A TV2 tulajdonosai Yvonne és én vagyunk, száz százalékban, ahogy az már korábban sok helyen elhangzott. A tulajdonosi szerkezeten és a cégbírósági papírokon ez pontosan látszik. Semmilyen harmadik fél nem áll sem mögöttünk, sem mellettünk. Minden ilyen jellegű találgatást egyértelműen visszautasítunk.

– Teljes mértékben kizárt a politikai befolyás a csatorna új tulajdonosainál? Sem Simicska Lajos, sem Habony Árpád, sem az utóbbi időben leggyakrabban emlegetett Nyerges Zsolt nincs a háttérben?

Simon Zsolt: – Semmilyen kapcsolódás nincs az említett személyekkel. Köztudott, hogy tavaly elindult egy tender, mivel 2012 decemberében úgy döntöttek a ProSiebenSat.1 központjában, hogy 12 hónapon belül értékesítik a televíziót. A tendereztetési folyamatban stratégiai és pénzügyi befektetők is részt vettek, de végül egy olyan helyzet alakult ki, hogy a ProSiebenSat.1 megkeresett bennünket, azzal a kérdéssel, hogy nem érdekel-e bennünket egy management buyout (MBO). Mi pedig éltünk ezzel a lehetőséggel.

– Elég nagy tettnek tűnik, hogy a már említett nagyvállalkozókat és a Viasaton keresztül Magyarországon eddig is érdekelt svéd MTG médiabirodalmat maguk mögé sikerült szorítani. Elégedettek?

Simon Zsolt: – Ha egy adott ország második legnagyobb televízióját a menedzsment tudja megvásárolni, az mindenütt a világon komoly szakmai teljesítmény lenne. Mi is nagy sikernek éljük meg ezt a megállapodást, hiszen sikerült meggyőznünk a tulajdonosokat, hogy mi vagyunk a legmegbízhatóbb vevők, akik hosszabb távon valóban eredményesen tudják működtetni a vállalatot. Elképesztő eredmény, ahová ilyen rövid idő alatt megérkeztünk.

 

– Mit lehet tudni az eladási folyamatról? Nem volt elég jó a többi ajánlat?

Simon Zsolt: – Az értékesítés a ProSiebenSat.1 hosszú távú stratégiájába illeszkedik, miszerint a külföldi operációktól megválva, a vállalat kizárólag a német piacra kíván koncentrálni. Ennek utolsó lépéseként 2012 decemberében a magyar és a román céget „asset held for sale" (eladásra tartott befektetés) kategóriába sorolták, ami jellemzően azt jelenti, hogy az adott vállalatot egy éven belül eladja a tulajdonos. A 2014-es évet már az új stratégiával kívánták elindítani.

Az eladási folyamat során – ahogy említettük – több befektetővel is tárgyaltak, végül azért döntöttek az MBO mellett, mert ennek számos előnye van számukra: nincs szükség több hónapos „due diligence" folyamatra, nem kell átvilágítani a céget, pontosan ismerik a mi működésünket, mi pedig a televízióét.

Időközben a folyamat teljesen lezárult azzal, hogy a kockázatitőke-befektető vállalatok kiszálltak a ProSiebenSat.1 tulajdonosi köréből, így az száz százalékban tőzsdei cég lett.

– Honnét van a vételárhoz szükséges forrásuk?

Simon Zsolt: – Szerencsére felajánlottak egy olyan „vendor loan" (eladó által nyújtott hitel) lehetőséget, amelynek segítségével a vételárat eladói hitelből tudjuk kifizetni. Már 2012-ben elkezdődött az a folyamat, amelynek során a tulajdonos nagyon sok pénzt fektetett a vállalatba, hogy az felértékelődjön, ebből adódóan már a tavalyi év elég sikeres volt.

A ProSiebenSat.1-nél így pontosan látták, hogy ha azt a stratégiát folytatjuk, amit a 2018-ig szóló üzleti tervünkben már korábban leraktunk az asztalra, akkor biztosított számukra, hogy az eladói hitelt vissza tudjuk fizetni. Mindezek előnyös pozícióba hoztak bennünket a tárgyalásoknál, és ennek köszönhetően végül mellettünk döntöttek.

– Mennyit fizettek a TV2-ért?

Simon Zsolt: – Ez üzleti titoknak minősül.

– Miért volt szükség ilyen bonyolult céghálóra a társaság megvásárlásához?

Yvonne Dederick: – Alapvetően egyáltalán nem komplikált a struktúra. Nagyon sok nagyobb cégnél is van ilyen. De éppenséggel a német tulajdonos esetén is hasonló a felállás, van egy holdingcég és van finanszírozó cég. Ezt a cégstruktúrát jogi és számviteli szakemberek javasolták, a closing után leegyszerűsödik majd a tulajdonosi struktúra.

– Kettejük közül melyiküket keresték meg először a németek?

Yvonne Dederick: – Egyszerre kerestek meg bennünket, az én pénzügyi és befektetési szakmai hátterem, Zsolt médiapiaci és kommunikációs területen szerzett komoly tapasztalatai és vezetői képességei, valamint a televízió stratégiájának kialakítása miatt hitelesek voltunk a németek felé. Zsolttal együtt irányítottuk a vállalat új stratégiájának kidolgozását, amelyet 2012-ben sikerült a német menedzsmenttel, illetve a tulajdonosokkal is közösen elfogadtatni. Így tulajdonképpen meglepő lett volna, ha bármelyikünket is kihagyják ebből.

Simon Zsolt:  – Magyar oldalról mi ketten vettünk részt végig az eladási folyamatban, mi prezentáltuk az ajánlatokat, ezek szerint nagyon jól, és valóban tényleg hitelesek voltunk a tulajdonosoknál.

– A tranzakció létrejöttében szerepet vállalt Yvonne Dederick férjének egyik cége is. Mi volt az ő konkrét szerepe?

Yvonne Dederick: – A tranzakcióban a ProSiebenSat.1 képviseletében a Millbank, a vevők képviseletében pedig a Weil Gothsal and Manges tanácsadó cég, valamint az UniCredit Bank járt el, azaz mindkét felet a saját tanácsadója képviselte a tárgyalások során, mint ahogy az bevett szokás. Tekintettel arra, hogy a férjem, David a világ egyik vezető akvizíciós szakembere, kézenfekvő volt, hogy minket a folyamatban ő fog támogatni a ProSiebenSat.1 szintén neves jogi szakértőjével szemben.

– Miért éri meg a vezérigazgatónak és a gazdasági igazgatónak megvenni egy olyan céget, amely az utóbbi két évben közel 16 milliárd forintos veszteséget termelt?

Yvonne Dederick: – Ez egy számviteli eredmény, amelyben egy hatalmas méretű, 13 milliárd forintos filmleírás volt az elmúlt három évben. Át kellett nézni és optimalizálni a filmkészletünket: immár csak az értékes műsorok kerülnek képernyőre, ami pedig nem igazán értékes, azt leírtuk.

Simon Zsolt: – A vállalat vesztesége torz képet mutat. A cég a korábbi filmkötelezettségek miatt az elmúlt években kényszerpályán mozgott. Ahogy Yvonne említette, a 16 milliárdos veszteség döntő része nem az operatív működésből, hanem filmleírásokból, számvitelből adódik.

Számunkra az a lényeg, hogy operatív szinten milyen eredménye van a cégnek és milyen lesz az eredménye a következő években. A tendereztetés évében rengeteg olyan pénzügyi lépés történt, amely a tévé jövőbeni eredményességét növelheti. A tavaly hétmilliárd forintos filmleírás mellett 2012-ben közel 20 milliárd forintnyi tulajdonosi hitelt konvertáltak át tőkébe, emellett 2013-ban újabb hárommilliárddal növelték a tőkeállományt és 1,8 milliárd hitelt nyújtottak annak érdekében, hogy a vállalat üzembiztosan működjön 2014-ben.

Mindez azt jelenti, hogy a vállalat tiszta mérleggel indul 2014-ben, és a finanszírozása az elkövetkezendő időszakban biztosított.

 

– A tavalyi év már szebb képet mutat?

Simon Zsolt: – A tavalyi eredmények papíron még torzak lesznek az előbb említettek miatt. Azaz a mérleg nem fog jó képet mutatni. Ugyanakkor, ha a valóságot nézzük, akkor azt látjuk, hogy az árbevételünk 14 százalékot nőtt, ami elképesztő eredmény. Köszönhetjük ezt annak, hogy a piaci részesedésünk három százalékponttal, 31 százalékra nőtt. Illetve beléptünk a terjesztési piacra, és elsősorban a SuperTV2 indulásának köszönhetően egy 45-50 milliárdos piacból sikerült kihasítani egy 3-4 százalékos részesedést. Gyakorlatilag ennek a növekedésére építjük a jövőnket.

Mindent összevetve tehát azt mondhatom, hogy sikeres volt a tavalyi évünk, 2008 óta az első olyan év, amikor növekedni tudtunk. Ez biztosíték volt a tulajdonosok számára, hogy a TV2 a jövőben is egy eredménytermelő vállalat lesz, és vissza tudjuk fizetni a hitelt.

2015-től pedig a TV2-vel is belépünk a disztribúciós piacra, így már csak a „fair share" elve alapján is 6-8 milliárd forint többletárbevétellel számolhatunk. Mindezt az idei évben kell előkészíteni, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy a terjesztőkkel közösen tegyük ezt meg, a kölcsönös érdekeink figyelembevételével.

 

– Hogy szól a megállapodás a hitel-visszafizetéssel kapcsolatban?

Simon Zsolt: – Mint már említettük, van egy 2018-ig szóló üzleti tervünk, amely már 2012-ben elkészült. Ez alapján határoztuk meg a visszafizetés ütemezését. Nagyon fontos, hogy amíg nem fizetjük vissza a kölcsönt, addig eladni sem tudunk semmit. Sem a vállalatot, sem pedig annak részeit. A hitelért cserébe a televízió és a vásárló cégek is jelzálog alá kerültek.

 

– Ezek szerint 2018-ig kell törleszteni a hitelt?

Simon Zsolt: - Nem szeretnék konkrétumokat mondani.

 

– A következő évtől a terjesztőktől nagyon komoly árbevétellel kalkulálnak. Nem túl elrugaszkodott szám a hatmilliárdos disztribúciós árbevétel?

Simon Zsolt: – Egyáltalán nem az. Ha egy fair, azaz a nézettségünknek megfelelő részesedést érünk el a piacon, akkor könnyen tudunk majd 6-8 milliárd forintos árbevételt realizálni. Az idén nagyon sok energiát fektetünk abba, hogy a terjesztőkkel közösen előkészítsük ezt, annak érdekében, hogy mindezt ne kelljen nyomással ráerőltetni a piacra.

 

– A változások viszont máris elindultak a cégnél. Távozott a társaságtól Laczkó Endre kereskedelmi igazgató és Árkos Bence ügyfélkapcsolati osztályvezető. Várhatók komoly létszámcsökkentések is a cégnél?

Yvonne Dederick: – Finomhangolásokat szeretnénk végezni. Ha költségmegtakarításokban gondolkozunk, azt annak érdekében tesszük majd, hogy minél több műsort tudjunk a képernyőre vinni, azaz a programmingot fejlesztenénk. Alapvetően azt szeretnénk, hogy egy sokkal dinamikusabban működő cég legyünk, egy kicsit laposabb, mátrixos, modernebb szervezettel.

 

– Azaz a létszám nem változik?

Simon Zsolt: – Létszámleépítést nem tervezünk. A mostani 260 fős létszám feleakkora, mint amikor én a TV2-höz érkeztem. Ennél jobban már nem nagyon tudjuk és nem is akarjuk csökkenteni a létszámot. Nem mondom azt, hogy a szerkezeti átalakításból kifolyólag nem lesznek változások, de nem ez a cél.

Yvonne Dederick: – Hiszünk abban is, hogy a fiatalokat ösztönzi majd, ha látják, hogy lehet feljebb lépni. Azaz ha valaki tényleg odateszi magát, tehetséges és lojális, az lássa, hogy akár komoly karriert is be tud futni. Szeretnénk ezt a cégfilozófiába is beépíteni.

 

– Mi lesz a munkamegosztás a tulajdonos-vezérigazgató és a gazdasági igazgató között?

Simon Zsolt: – Erre a dealre Yvonne és én a hírnevünket, a családi békénket és az egzisztenciánkat tettük fel. Ez forog kockán. Ebből adódóan is közelebb kell menni az operatív ügyekhez, ami eddig egy megörökölt és a németek által igen kedvelt hierarchikus struktúrában nem volt igazán lehetséges.

Közel kell mennünk azokhoz a területekhez, amelyeken nagyon sok múlik, például a kereskedelmi ügyekhez. Ez nem lesz tőlem teljesen idegen, hiszen tavaly majdnem egy éven keresztül én irányítottam a kereskedelmi igazgatóságot. A kereskedelmi igazgató távozásában tehát benne van mindez. Mostantól lesz egy értékesítési igazgatója a cégnek Csikesz Erika személyében, és hogy kiemeljük a disztribúció fontosságát, Koltay Péter lesz az ezt a területet is felügyelő üzletfejlesztési igazgató. Kiiktatunk egy szintet, ezáltal én közelebb kerülök az értékesítéshez és a disztribúcióhoz is. Az új vezetők mostantól nekem riportolnak, illetve boardtaggá is válnak.

Az Yvonne és köztem létrejövő munkamegosztást most finomhangoljuk, de az alapvetően a kettőnk szakmai tapasztalatához és hátteréhez igazodik majd.

Hasonlóan ahhoz, ahogy ez eddig is működött, Yvonne a vállalat gazdasági ügyeit viszi majd. De nincs szigorú leosztás közöttünk, hiszen ez számunkra is egy új helyzet, amit nekünk is tanulni kell. Nyilván tulajdonosként mindent megbeszélünk, és közösen döntünk a vállalatot érintő stratégiai kérdésekben.

 

– A menedzsmentben lesznek még változások? Például a programigazgatói poszton?

Simon Zsolt: – Ralf Bartoleit programigazgató a tranzakció lezárásáig marad, utána távozik. Munkájának eredménye most kezdett beérni, szépen rendbe tette a programstruktúrát. Tehát lesz változás az ő távozásával.

 

– Ki lesz az új programigazgató?

Simon Zsolt: – Erről egyelőre nem szeretnék beszélni. Folyamatban van a dolog, ezen a területen szeretnénk az egyes funkciókat tovább finomhangolni.

 

– Műsorbeszállítók terén lesz-e változás? Az Interaktív Kft. és az MTM Produkció Kft. is része volt a tranzakciónak?

Yvonne Dederick:  – Az Interaktív Kft. és az MTM Produkció Kft. szintén része volt a tranzakciónak, hiszen a teljes MTM-SBS Zrt. portfólió eladásra került. A műsorbeszállítók kiválasztásánál ugyanolyan szabályok szerint fogunk eljárni, mint eddig: továbbra is a beszerzési terület tenderezteti a beszállítókat szigorú paraméterek mentén.

 

– Az új felállásban melyek a legfontosabb azonnali feladatok?

Simon Zsolt: – Jelen pillanatban a tartalom, a nézettség és a cash a legfontosabb. Ahhoz, hogy nézettséget és bevételt tudjunk produkálni, olyan műsorokat kell elindítanunk, amelyek megalapozzák az idei és következő év sikerét is. Jól mutatja a rugalmasságban rejlő lehetőségeket az, hogy a december 20-i adásvételi szerződés aláírása után, 23-án már belső értekezletet tartottunk a programinggal, és a két ünnep között olyan programingdöntéseket hoztunk, amelyek január 6-án már életbe is léphettek. A TV2 és a SuperTV2 is jól indította az évet. A TV2 az elmúlt két héten nagyon régen látott nézettséget produkált, a legtöbb nap piacvezetők voltunk.

Azt is meg kell mutatnunk, hogy az új tulajdonosi struktúra miatt rengeteg a rugalmasság a rendszerben, és a TV2 igenis egy versenyképes csatorna. Még nem volt arra példa a TV2 életében, hogy egy évre négy szórakoztató event műsort jelentettek volna be: az idén viszont jön A nagy duett, az Ének iskolája, a Sztárban sztár és a Rising Star. Fontos számunkra, hogy a nézők szeressék a csatornát, a hirdetők azt érezzék, hogy érdemes itt reklámozni, és persze az is nagyon fontos, hogy kihagyhatatlan tartalmakat jelentsünk a terjesztők számára.

 

– Mekkora nézettségnövekedéssel számolnak 2014-ben?

Simon Zsolt: – Kereskedelmi szempontból a TV2 esetén azt szeretnénk elérni, hogy megőrizzük a tavalyi nézettséget, hogy a tervezett GRP-tömeget ki tudjuk szolgálni. A kábelek esetén ennél sokkal fontosabb az, hogy olyan tartalmaink legyenek, amelyek meghatározzák a csatorna imázsát, nézői összetételét, és abban a körben azok a tartalmak must have tartalmak legyenek. Ez nem jelenti azt, hogy pillanatok alatt 5-6 százalékos share-je lesz a kábelcsatornáiknak külön-külön, de a stratégiánk segíteni fogja, hogy egy jól körülhatárolható és értékes közönséget elérjünk.

 

– Megvan ehhez a forrás?

Yvonne Dederick: – Természetesen igen. Felelőtlen dolog lett volna enélkül belevágni. A korábbi tulajdonosi intézkedéseknek köszönhetően meg tudjuk valósítani a fejlesztéseket.

 

– Milyen eredménnyel számolnak?

Yvonne Dederick: – Cash-flow pozitív lesz a cég 2015-től – ez még a konzervatív számításaink szerint is megvalósítható lesz jövőre.

 

– Mikortól lehet profitabilis a cég?

Yvonne Dederick: – 2015-től már profittal tervezünk.

 

– A ProSiebenSat.1-tól korábban management buyouttal vásárolták meg az N24 hírcsatornát Németországban, de a tulajdonosok viszonylag hamar túladtak a televízión. Meddig terveznek önök a TV2-vel?

Simon Zsolt: – Hosszú távon tervezek tulajdonosként. Abban gondolkozom, hogy a vállalatcsoportot rendbe rakjuk, visszafizetjük a hiteleket és jelzálogmentes lesz a cég, és ha adódik lehetőség, hogy eladjuk a társaságot, akkor valamikor a nagyon távoli jövőben kerülhet erre sor. De addig is működtetni szeretném ezt a céget. Régóta ezen a piacon dolgozom, most érkeztem el oda, hogy tulajdonosként, a saját érdekeim mentén eljárva tudjak egy vállalatot képviselni, és abból eredményt termelni.

Yvonne Dederick: – Hasonlóan tervezek én is: szeretek itt lenni és itt dolgozni, szakmailag és üzletileg is hosszú távon tervezek. Ha ebből kiszállok, akkor kizárólag magánéleti okok miatt teszem ezt. A férjem amerikai, három gyermekem közül egy külföldön tanul, ezért előfordulhat, hogy évek múlva mi is visszaköltözünk Amerikába.

 

– Mennyire zavaró, hogy önökön kívül nagyon sokan még mindig politikai befolyásoltságot sejtenek a háttérben? Hogyan tudják bizonyítani ennek ellenkezőjét?

Yvonne Dederick: – A cégbírósági publikus papírokon pontosan látszik, hogy mi vagyunk a tulajdonosok, nincs mellettünk semmilyen furcsa nevű offshore cég. Mind cégvásárlási és tranzakciós szempontból, mind abból a szempontból, hogy nőként értem el ezt a komoly eredményt a karrieremben, ez egy sikertörténet. Szívügyem, hogy jól sikerüljön, a munkára, cégalakításra szeretnénk koncentrálni, nem pedig a rágalmakkal foglalkozni. Itt jegyzem meg, hogy az elmúlt napokban az alaptalan rágalmakat megjelentető médiumok túlnyomó többsége helyreigazítást jelentetett meg, ami egyértelműen jelzi, hogy ezek nem megalapozottak.

Simon Zsolt:  – Nézzék meg majd egy év múlva, hogy hol tart a nézettség, hol tart a márkaépítésünk, milyenek az eredményeink és hogy milyen a kiegyensúlyozottságunk.

Ezek a legfontosabb fokmérők. Bármit mondunk mi most, az magyarázkodás. Bármit mond bárki más, az pusztán feltételezés. Egy év múlva egyértelmű lesz, hogy kinek volt igaza.

 

Simon Krisztián

 

Forrás: www.mmonline.hu

További információk

  • Oszd meg másokkal:
Megjelent: 809 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. január 28. kedd 15:29

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pletyka - Ajánló

  • tőzegáfonya


 

Pletyka - cikkek

Legolvasottabb - Trend

Legolvasottabb - Pletyka

Legolvasottabb - Szex

Ideál Életmódmagazin

Az Ideál Életmódmagazin nyomtatott verziójának megjelenése 2012-től, bizonytalan ideig szünetel. Amennyiben élő előfizetéssel rendelkezik, kérjük, forduljon a Kiadóhoz.