Ideál Online Életmódmagazin

Ma 2017. december 18., hétfő van. Boldog névnapot Auguszta nevű olvasóinknak! Holnap Viola napja lesz.

Ismét eltelt egy hét, a mozikban újabb filmeket nézhetünk meg. Lássuk a rövid ismertetőket!

Nemrég még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elkészül-e a Bridget Jones naplójának harmadik része, ám azóta felgyorsultak az események, és itt vannak az első képek a forgatásról!

Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith csaknem 15 évvel ezelőtt házasodtak össze, de még mindig annyira szeretik egymást, mint kapcsolatuk legelején. A párt folyton kézenfogva vagy ölelkezve kapják le a lesifotósok, és habár Keely az évek során jó néhány plusz kilót magára szedett, férjét ez egyáltalán nem zavarja.

A héten megjelenő filmek: Legenda, Kötéltánc, Sétáló agyhalottak, Victoria, Jurassic város. Lássunk egy kis bemutatást ezekből!

Egészségmegőrző műsorban kapott műsorvezetői feladatot a szépségkirálynő, akinek ezzel minden álma valóra vált.
Vámos Erikával közösen fogja vezetni a TestŐr című műsort Kulcsár Edina, aki közösség oldalán osztotta meg a jó hírt.

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét A Zene Világnapja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését. Életünket keresztül-kasul szövi a zene. A zene, ami az ember legősibb kifejezési formája, eszköze, amely ősibb, mint a nyelv. Még írni se tudott az emberiség, amikor a hang és a szó hatalmába kerítette. A világnap célja, hogy a társadalom széles rétegei számára népszerűsítse a zeneművészetet, és - az UNESCO elveinek megfelelően - szorgalmazza a népek közti barátságot és megbékélést.

Király Viktor néhány hete jelentette be, hogy elindult az amerikai The Voice tehetségkutatón, és bár azt nem árulhatta el, hogyan szerepelt, az nem lehetett véletlen, hogy Gwen Stefani bőszen dícsérte énekesünket.Király Viktor az előválogatón Marvin Gaye What’s Going On című dalát énekelte el, ami mind a négy zsűritagnál osztatlan sikert aratott és mind a négyen őt szerették volna a csapatukban tudni.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,3 millió forint bírságot szabott ki a a Bio-Herb Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re (Bio-Herb), mert a Magyar Rákellenes Liga ajánlásával jogsértő módon reklámozta a 105-Deuterium Water Balance elnevezésű terméket. A Bio-Herb e mellett a csökkentett deutérium tartalmú vizet egyéb, megalapozatlan gyógyító hatásokkal is népszerűsítette.

Los Angeles — Holly Madison (35) mindössze 20 éves volt, amikor bekerült a Playboy-villába, amit egy egyszerű meghívásnak köszönhetett. A Hawaiian Tropics egyik bikiniversenyén szúrta ki Hugh Hefner (89) egyik magánorvosa, aki meginvitálta egy exkluzív buliba, ahova szigorúan hálóruhában lehetett érkezni. Az első látogatását követően rendszeres vendége lett a Playboy-partiknak, egy évvel később pedig ajánlatot kapott, hogy költözzön be a villába, vagyis hamar beszippantotta a szexguru világa.

A lovári hagyományok miatt Bódi Guszti még sosem látta meztelenül a feleségét. Margó áldozatokat is hoz, hogy együtt maradjon a család. Megdöbbentő titokról hullt le a lepel a Frizbi felvételén. Bódi Guszti és felesége, Margó arról beszélt, életmódot váltottak, de a test átalakítása mellett felszínre kerültek életük legféltettebb, egyebek között hálószobatitkai is.

Az apró, bogyós gyümölcsnek annyi mennyi pozitív tulajdonsága van, és számtalan gyógyhatással bír - érdemes hát minél többször fogyasztani. Elsőként Kréta szigetén kezdték termeszteni, aztán a rómaiak terjesztették el. A középkorban már ismerték a málna gyógyító erejét, kolostorkertekben ültették és nemesítették azt, amit mi manapság annyira kedvelünk.

2015. augusztus 29-30-án lesz idén Budapesten a XIX. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (X. kerület, Szent László tér 7-14.). Az ingyenes életmódhétvége egyik előadója, Marton Melinda táplálkozási szakértő a tudatos táplálkozás fontosságát hangsúlyozza írásában, miközben néhány ínycsiklandozó receptet is megoszt az olvasóval.

Amikor sokat voltunk a napon és nem védekeztünk megfelelően a káros sugarak ellen - ennek sajnos igen kellemetlen következményei lehetnek. Mit tehetünk a bőrpír és a fájdalom enyhítésére, és melyek azok a házi módszerek, melyekkel inkább ne kísérletezzünk? Hasznos tanácsokat olvashatja cikkünkből!

Az éhségérzet akkor alakul ki, amikor a test energiatartalékai kiürülnek, vagyis hosszabb ideig nem eszünk, vagy fizikai munkát végzünk, és ilyenkor táplálékot, energiát igényel a szervezetünk. A legtöbb ember gyomortájékon érzi az éhséget, de koncentrálási problémák, fejfájás, rosszullét is jelentkezhet.

Olaszország, Szlovénia, Ausztria és Svájc után végre hazánkba is megérkezett az összetéveszthetetlen, lágy, hintőporos illatú Borotalco! Az olasz hagyomány és minőség szimbólumává váló Borotalco esszenciája a mikrotalkum, mely optimális nedvszívó képessége mellett nyugtatja, frissíti, és bársonyosan puhává teszi a bőrt.

A fogkefe önmagában nem elég. 100% lepedékmentesség csak a fogköztisztítóval együtt érhető el! A fogsort a fogkefe egymagában nem képes teljes mértékben megtisztítani. A fogak öt oldalából a fogkefe pusztán hármat ér el maradéktalanul. A további két oldal viszont a szomszédos fogak felé néz, ahol olyan szűk a rés, hogy egyetlen fogkefével sem közelíthető meg. Ezt a problémát hivatott megoldani a Curaprox Superduo-ja, a CS 5460 ultrasoft fogkefe és CPS fogköztisztító keféje együttesen.

„Aki fiatal akar maradni, annak korán kell kezdenie!” Az alábbi gondolat jegyében a fantasztikus színésznő, Sienna Miller képviseli majd a Vöslauert, Ausztria legkedveltebb ásványvizét, a következő két évben.

Itt a meleg,bujjunk legszebb  fürdőruháinkba, hiszen a nyár fokozatosan átveszi az uralmat. Amennyiben nem vagy elégedett az alakoddal, még van időd megtenni a megfelelő lépéseket, hogy elérd a kívánt eredményeket.

4. oldal / 22

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Pletyka - Ajánló

  • tőzegáfonya


 

Pletyka - cikkek

Legolvasottabb - Trend

Legolvasottabb - Pletyka

Legolvasottabb - Szex

Ideál Életmódmagazin

Az Ideál Életmódmagazin nyomtatott verziójának megjelenése 2012-től, bizonytalan ideig szünetel. Amennyiben élő előfizetéssel rendelkezik, kérjük, forduljon a Kiadóhoz.