Ideál Online Életmódmagazin

Ma 2018. április 19., csütörtök van. Boldog névnapot Emma nevű olvasóinknak! Holnap Tivadar napja lesz.

Okostelefonnal az emlőrák ellen

Értékelés:
(0 szavazat)

Magyarországon évente mintegy 7000 új emlőrákos esetre derül fény. Bár a diagnózis ijesztő, egyre többeknek adatik meg, hogy akár véglegesen meggyógyuljanak, és teljes életet élhessenek. Ehhez nyújt most segítséget a 'BreastTest' nevű alkalmazás, amely Iphone és Android felhasználók számára is elérhető.

 

Molekuláris diagnosztikával ma már kiválaszthatók az emlőrákos betegek közül azok, akik esetében a megfelelő életminőséget biztosító célzott biológiai gyógyszerek sikerrel alkalmazhatók. Ezen terápiák segítségével emlőrákos betegek bizonyos alcsoportjaiban korábban nem látott túlélési eredmények érhetők el akár kemoterápiás kezelésben még nem részesült, akár korábbi kezelésen már átesett betegek esetében. A biológiai gyógyszerek sok esetben lényegesen meghosszabbíthatják a rákos betegek életét, és az esetek egy részében végső gyógyulás is elérhető velük, megfelelő életminőség mellett.

Ugyanakkor sajnos az sem biztos, hogy minden nő időben jut el a szűrésre, pedig az emlő kóros elváltozásait időben felismerve a mellrák az esetek többségében gyógyítható. Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni az önvizsgálat fontosságát. A havonta egyszer, megfelelően elvégzett önvizsgálat elengedhetetlen minden nő számára, már a késő tinédzserkortól kezdődően. A szűrésre nem járó nők az emlődaganatok 70-80 százalékát saját maguk fedezik fel, ugyanakkor az önvizsgálatot végzők között kisebb arányban fordul elő előrehaladott megbetegedés, hiszen ekkor nagyobb az esély arra, hogy az elváltozást még a kezdeti stádiumban felfedezzék.

 

Az applikáció megmutatja az önvizsgálat helyes módszerét (valós fényképekkel), havonta emlékeztet a vizsgálat idejére – amelyet javasolt mindig ugyanazon a napon elvégezni, ciklus esetén ez a menstruáció kezdetét követő 7. - 10. nap – és rögzíti a lehetséges elváltozásokat, melyeket később is nyomon lehet követni.

Az alkalmazás a Magyar Onkológiai Társaság és a Magyar Rákellenes Liga ajánlásával, a Roche Magyarország Kft. támogatásával vált elérhetővé magyar nyelven is.

 

Az applikáció 2012. október 28-tól már elérhető okostelefonokról az AppStore-ban (Iphone használóknak) és a Play Áruházban (Android felhasználóknak), a keresőbe csak a „BreastTest” nevet kell beírni.

 

Az ideal.hu ajánlásával:


 
A nem keserű grépfrútmagkivonat, az Echinacea (bíbor kasvirág) és a C-vitamin egymást erősítve segítik az immunrendszert a kórotkozókkal szembeni védekezésben. A C-vitamin a dohányzás, passzív dohányzás esetén hozzájárulhat a természetes antioxidáns-védelem fenntartásához. Gluténmentes.

További információk

  • Oszd meg másokkal:
Megjelent: 630 alkalommal Utoljára frissítve: 2013. április 19. péntek 08:24

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Naturshop - Ajánló

  • tőzegáfonya


Naturshop - cikkek

Legolvasottabb - Trend

Legolvasottabb - Pletyka

Legolvasottabb - Szex

Ideál Életmódmagazin

Az Ideál Életmódmagazin nyomtatott verziójának megjelenése 2012-től, bizonytalan ideig szünetel. Amennyiben élő előfizetéssel rendelkezik, kérjük, forduljon a Kiadóhoz.