A legtöbb virágot (különösen a színeseket és jó illatúakat) eleve kommunikációs célzattal teremtette a természet: feladatuk a virágport szállító rovarok csalogatása. Ennek alapján nem csodálkozhatunk azon, hogy a virágnyelv egyik legfontosabb "alkalmazási területe" mindig is a szerelmi jelbeszéd, a kapcsolatteremtés volt.

Titkos jelbeszéd

A növényvilág az élő példa arra, hogy az emberek közötti kapcsolatteremtés nem csak verbális és testi elemek segítségül hívásával valósulhat meg. E titkos jelbeszéd sokfélesége és összetettsége révén régóta fontos kommunikációs rendszer. Növényi szimbólumokkal kifejezhetjük gondolatainkat, érzéseinket és érzelmeinket, sőt akár világnézetünket, egy adott dologról alkotott véleményünket is.
Érdekes tény, hogy míg az állatok világára vonatkozó szimbolika (és ezen keresztül az állatokhoz kapcsolódó kommunikációs érték) sok esetben kultúrkörtől, térbeli és időbeli távolságtól függetlenül meglepő egységet mutat, ugyanez nem mondható el a növényekről, sőt ennek (több-kevesebb kivételtől eltekintve) éppen az ellenkezője igaz. Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy minden kultúrának és kornak megvan a maga virágnyelve, amely az adott társadalom sajátos hangulatát, etikai-világnézeti beállítottságát tükrözi.
Bár a modern, szerelmi virágnyelv elterjedése (sőt divattá válása) viszonylag későn, a XVII-XVIII. században (illetve Magyarországon a XVIII-XIX. században) következett be, gyökerei a régmúltba nyúlnak. Európában a virágnyelvek legfontosabb forrásainak a keresztény szimbolikát és a lovagi középkor szerelmes verseit (a virágénekeket) tartják, és ez a két forrás többé kevésbé be is határolja a virágnyelvek használatának két fő területét. Tudjuk azt is, hogy Európa bizonyos területein - részben a keresztény szimbolikába olvasztva - még ma is élnek a pogány kor növényszimbolikájának elemei, a kelta vagy a görög kultúra hagyatékai.


Virágok a nevelés szolgálatában

A keresztény virágszimbolika elterjedésének számos forrása van. Az egyik legkorábbi mű Valahfrid Strabo (809-849) nevéhez fűződik, címe: De cultura hortorum, közismertebben Hortulus. Művében megénekli a reichenaui kolostor kertjének 24 gyógynövényét virágzásuk, konyhai felhasználásuk, valamint a gyógyászat szempontjából, úgy, hogy hatásosságukat néhány esetben jelképi értelmükkel is összefüggésbe hozza.
A lovagkor két legdivatosabb szimbólumnövénye - és ennek megfelelően két leggyakrabban használt gyógynövénye is - a fehér liliom és a rózsa volt, s ezek a népművészetben a mai napig tovább élnek: a tulipános ládák tulipánja a hatszirmú (oldalnézetben háromszirmú) liliomból, az ötszirmú virágmotívumok jelentős része pedig a rózsából alakult ki. A fehér liliom az erkölcsi és testi tisztaság, a rózsa pedig a titok, a titoktartás és a szerelem jelképe volt.
A virágénekek szabados erkölcsöket sugalló szimbolikájára válaszul jelentek meg a XVI. századtól az ún. erkölcsbotanikai művek, amelyekben a szerzők megkísérelték visszaterelni az olvasókat a virágok vallási jelentéséhez. A leghíresebb ilyen mű Lucas Martini munkája (1581), amely már tíz évvel megjelenése után napvilágot látott magyar nyelven is, Péchy Lukács fordításában, "Az keresztyén szüzeknek tisztességes koszoroia" címen. A mű húsz, (a kor divatja szerint) koszorúfonásra alkalmas növényt sorol fel, és ezekhez társít különböző erkölcsi tartalmakat, s ezeket megkísérli a gyógyhatásokkal is összeegyeztetni. A szerző a fiatal lányok helyes testi-lelki neveléséhez kívánt segítséget nyújtani: a húsz növény húsz fontos, a keresztény élethez nélkülözhetetlen erény jelképeként szerepel. Így lesz a "tavaszi első sárga fű" (Primula veris - tavaszi kankalin) az "isten igéjéhez és szolgálatjához való jókedv és szeretet", a "kék viola" (Viola odorata - illatos ibolya) az alázatosság, a "rukerc" (Bellis perennis - százszorszép) a hallgatás, vagy a rozmaring "a leányzóknak tisztaságuk" szimbóluma.


Tolvajnyelv szerelmeseknek

A szerelmi virágnyelv használatában számos olyan vonást fedezhetünk fel, amely megkülönbözteti az egyéb szimbólum-használatra épülő rendszerektől. A legfontosabb különbség az, hogy a virágnyelveknek (bármilyen furcsán hangzik is ez elsőre) általában nem az a célja, hogy mindenki megértse őket. Sőt! Nagyon gyakran elég nagy baj lenne az érintetteknek, ha rajtuk kívül más is megértené a virágos, leveles ágak segítségével eljuttatott üzeneteket!
A virágnyelv divatja a XIX. század második felében érte el csúcspontját. Magyarul 1852-ben jelent meg az első virágnyelv-szótár, amit Kassay Adolf állított össze.
Ebben a margaréta a változatosság, a százszorszép az ártatlanság és a viszonzott érzelem szimbóluma. Kassay művében és az ennek mintájára készülő számos más gyűjteményben azonban a szerzők elszakadnak a hagyományos szimbólumoktól, és újakat találnak ki, sőt gyakran versekből, operákból kölcsönzik a jelentést.
Ezeket inkább tekinthetjük egy-egy sajátos titkosírásnak, amit csak a megfelelő kulcs ismeretében tudunk feloldani.